• Bevezető

     

     Meseszerű őszben mesélni visszavárlak.

    Reménytelen szerelmek nem múlnak el. 

    Vörös hajú ősz pörögni fog, bágyadtan egy keringőben, az erdő újra aranyba öltözik és a lassú táncban lehulló lomb szavak nélkül fedezi az utakat. Az ősz színesíti a juharokat, gyengéd pirulással és eloszlatja a ködöket a mezőkön. Az ezüst hónap bíborra festve csendben táncol a patak mellett. Ez a vörös hajú vadállat forog, a növekedés elhagyja, csak őszül. Ennek a vadállatnak a vörös színe mindannyiunkat felhív, a vörös ősz ismét eljött hozzánk...

     

    Bevezető

    A mesék annyira kimentek volna a divatból, hogy a hercegnőknek már mindent maguknak kell csinálniuk? Nevezz régimódinak, de néha a tündérmese végződéséhez az kell, hogy a herceg megemelje a seggét, és felnyergelje a paripáját.Miért más az első szerelem? Én azt hiszem, tudom. Az első szerelem tisztább, mint bármi más. Mint a mesékben. Elhisszük kedvesünk minden szavát, hisszük, hogy boldogok leszünk. Hisz még sosem csalódtunk előtte igaz szerelmünkben. Akit előtte tiszta szívből szerettünk, még nem csalt meg, nem csapott be, nem okozott mély fájdalmat. Hisz esély se lett volna erre. Mert akkor az első szerelem, nem az első lenne. S oly tiszta, félelem nélküli érzés ez, talán ez teszi oly csodálatossá. De az első csalódás mindezt megöli. A csalódás elveszi tőlünk ezt az érzést.Egész életünkben küzdünk azon dolgok megtartásáért, amiket a legtöbbre értékelünk. Emberekért és tárgyakért, amikről úgy gondoljuk, nem létezhetünk nélkülük. De emlékeink, gyakran nem többek illúziónál, amelyekkel magunkat védjük a pusztító igazságtól.A bizalom a legfőbb, ha illúziót akarsz kelteni, de a tökéletes illúzióhoz a hamis valóságnak olyan igaznak kell tűnnie, mint annak, amit elfed. Oda kell figyelni minden részletre. A legkisebb tökéletlenség, mint tű a léggömböt... kipukkasztja az illúziót. A legveszélyesebb fegyver, amit ellenünk fordíthatnak, az a saját lelkünk. Kihasználják kételyeinket és bizonytalanságunkat, amik eleve ott lesnek ránk. Önmagunkhoz legyünk hűek, vagy mások elvárásainak feleljünk meg? Ha őszinték és nyíltak vagyunk, szerethetnek minket feltétel nélkül? Van-e elég bátorságunk ahhoz, hogy kiadjuk magunkból a legbelsőbb titkainkat? Vagy a végén mind kiismerhetetlenek maradunk? Még magunk számára is?  

    Bevezető

     

    Bevezető

  • Tudod...

    Par Lizolda le 17 Mai 2022 à 18:57

    Tudod soha nem bántam meg, hogy megszerettelek, pedig felbolygatta ez a szeretet az egész életem, Tudod, soha nem csalódtam benned, pedig sokszor nem értettem a cselekedetedet, sokszor féltettelek, leginkább magadtól féltettelek, Tudod, lassan fogynak körülöttem a dolgok, a dolgaim, vagy messzire kerülnek tőlem, vagy csak én távolodok, ahogy szakadoznak a szálak, az érzés egyre jobban magához láncol, Tudod, mikor megkönnyezek valamit, ami szép volt, megvigasztal a gondolat, hogy lakozik bennem egy csoda, ami nem hagy el, amit nem vehet el tőlem sem az irigység sem a rosszindulat, Tudod, ebből az érzésből táplálkozom, miatta össze sem csuklom, ha elesek is, érte felállok, ha sírok is elmosolyodok, talán, ha végleg elalszom, érte akkor is felébredek.


    votre commentaire

  • Hulló falevél

    Par Lizolda le 3 Février 2019 à 16:24

    Szemébe mondtam , hogy nem szeretem.
    Vártam , hogy erre majd mit mond nekem.
    Gyötörtem,kínoztam szüntelenül . Féltékeny voltam oly'kegyetlenül.
    Hazudtam néki ,hogy más férfi várt ,ma este randevúnk volt .
    Szerettem volna ha könnyet ejt tán' De Ő csak nevetve fölém hajolt,
    S azt mondta :szeretsz te engem Szíved enyém ,tudom én .
    S én ellöktem magamtól durván Nem szólt egy szót sem csak nézett rám .
    A két szemét még most is látom, Könny nélkül sírt, csak nézett vádlón.
    Egy percig állt, sebzetten, bénán, Nem szólt egy szót, csak elment némán.
    Hervadt falevél hullt le a fákról, Elvitte őt az őszi szél.
    Mégis minden este vissza - vissza várom, Mert szívem csak őérte ég. .
    Elmúlt a tavasz és elmúlt a nyár Szomorú szívem csak őreá vár.
    Beláttam ,hibáztam ,megbántam én Él bennem mégis egy halvány remény .
    Visszatér hozzám , ha eljön az ősz És rájön , hogy mégis szeretem Őt.
    Szerelmünk emléke mindent legyőz S még jobban szeretem mint azelőtt .
    Már érzem csókját a számon És látom lágy mosolyát .
    A vétkemet százszor is bánom És várom hívó szavát .
    Magamba járok az őszi ködben, Vállamra hervadt falevél röppen.
    Egy régi nótát dúdolok halkan, Szívem csak ott van ahol te vagy.
    Talán csak megszokás viszi a lábam Egy kis pad felé, a lomb alatt.
    Ahol összebújva ültünk még a nyáron, És mosolyogva néztél reám.
    0_d95ab_95b91368_XL (700x92, 49Kb)


    votre commentaire

  • Érints meg

    Par Lizolda le 3 Février 2019 à 13:34

     


    Megint elment a nap, ahogy mindig szokott.

    Nem túl sok van már, amit még itt hagyott.

    Ami félig van kész, az ma félig marad.

    Engedd, hogy a dolgok most nélkülünk változzanak.

    Egy felhőn ülünk fenn a város fölött.

    Távolról néztük, ahogy átöltözött. Indulhatunk.

    Itt már tudjuk, milyen. Rád bízom, merre. Ne ez a bolygó legyen.

    Érints meg még egyszer, lassan. Úgy alszom el.

    Legyen függöny mögött a világ.

    Érints meg még egyszer, lassan, érzékenyen, és kívánj jó éjszakát.

    Ki mondja meg, vajon meddig lehet, hogy minden nap,

    mindenhol erős legyek?

    A csönd volna jó. Kicsit könnyebb napok.

    Ne kérdezz semmit, ha látod, hogy fáradt vagyok.

    Érints meg még egyszer, lassan. Úgy alszom el.

    Legyen függöny mögött a világ.

    Érints meg még egyszer, lassan, érzékenyen, és kívánj jó éjszakát.

    Elment a nap, ahogy mindig szokott.

    De túl sok van már, amit még itt hagyott.

    Ami félig van kész, az ma félig marad.

    Engedd, hogy a dolgok most nélkülünk változzanak.
     

    votre commentaire

  • Őszi randevú

    Par Lizolda le 22 Avril 2017 à 18:35
     
     


     
     
      Egy parkban találkoztunk, távol a várostól. Szív dobogva vártunk rá mindketten.Hosszú hónapok teltek el,mire úgy éreztük, már nem elég csupán a szó, több kell, sokkal több.Látni, érezni , megérinteni a másikat. Leültünk egy padra, de mivel én fáztam,így õ felajánlotta , hogy sétáljunk.Lábunk alatt ropogtak a színes õszi levelek.Mindketten szerettünk az avarban sétálni, de ki törõdött most ezzel? Régóta ismertük egymást.Voltunk már nagyon közel, de nagyon távol is egymástól...de tudtuk, a internet egy fura, világ, néhány ékezet, vesszõ csupán , és teljesen más értelmet nyernek a szavak, mondatok. Miközben sétáltunk ,megfogta a kezem, rég nem fogta már ezt a kezet senki .melegség öntötte el a szívem, majd a testem...jó volt vele...ezt éreztem,csodálatos volt. Jó volt a közelsége, a kedvessége.Megnyugtatott, hogy ennyire magabiztos . Ahogy végig néztem õt tetõtõl-talpig, az jutott az eszébe,ez az a típus, akire a nõk annyira vágynak,s bármit megtennének azért , hogy õket válassza... De egyszer csak elbújt az õszi nap, ami eddig kellemesen langyos volt , egyszer csak nem volt sehol.A szél nekilódult, tépte a sárga, vörös leveleket. Igaz, nem kellett már nagy erõt kifejtenie ahhoz, hogy elválassza fától a leveleket, az õ gyermekeit. Az esõ rázúdult, és messze volt minden menedék.De mégis! Egyszer csak észrevettünk egy apró faházat, valamikor erdészlak lehetett...futottunk az ajtajáig, és mintha egyenesen nekünk hagyta volna nyitva a sors. Elõre engedett, de már teljesen vizes voltam. Átázott nem csak a vékony kabátom , de az is ami alatt volt.Levetettem gyorsan, és akkor vettem észre, ahogy néz, nem az a megszokott kedves , baráti tekintet volt már....teljesen más. Azt hiszem most láttam meg elõször egy férfi szemében az állati ösztönt, azt , amivel egy nõt akar,egy nõt kíván, de nagyon! Egyszer csak ott állt a hátam mögött, felemelte a vizes, ázott hajam, éreztem a száját a nyakamon, ott , ahol azok az apró hajpihék kinõnek ....Beleborzongtam, de nevettem közben.Nem akartam , hogy ennyire komoly legyen ez a találkozás.Nem akartam , hogy elveszítsük a fejünket.Tudtam , nekünk ezt nem szabad, nem lehet! Mi lesz , ha nem akarok majd elmenni innen? Mi lesz, ha nem akarom az eddigi életem ezután?Megfordultam , hogy elmondjam a fejemben zakatoló gondolatokat...de a szája már csókolt... Nem volt erõm. Pontosan azt akartam, azt kívántam , amit az elõbb az õ szemébõl olvastam ki. Megszûnt minden körülöttünk, és nem tudtuk már kié melyik test, nem éreztük a hideget ,nem hallottuk a vihart... Mikor magamhoz tértem,az arcomon éreztem , ahogy levegõt vesz,annyira közel volt hozzám. Néztem õt , milyen békésen alszik.Kavarogtak a gondolatok az agyamban...kicsit hihetetlennek tûnt, hogy én itt - vele...Lehet hogy álmodom? Leemeltem magamról a kezét, azt a kezet, ami még álmában is engem ölelt...Nem akartam , hogy felébredjen,óvatos voltam. Ha felébred, hogyan is mondanám el neki, hogy nem maradhatok vele? Hogy soha így még nem éreztem senki iránt,és senki közelsége nem esett még ennyire jól.... Nem tudnám ezt elmondani anélkül, hogy meg nem lássa a könnyeim... Felvettem a még vizes,hideg kabátom,és becsuktam magam mögött az ajtót...Azt hiszem , a könnyebbik utat választottam. Megszakadt volna a szívem , ha ott, akkor el kell mondani neki ,hogy nem maradhatok. , Ott hagytam õt, azt , akibõl annyi biztonság sugárzott, akire talán az egész életemet rábíznám, akiben úgy hiszek.... Ott hagytam õt, s vele az igaz szerelmet, olyant, amilyennel csak ritkán találkozik az ember egész életében.Talán ez végig fog kísérni míg élek.,de nem dönthettem másképp.... Tudom , az idõ minden sebet begyógyít, de én most mégsem a gyógyulásra várok.Teljesen másra....egy igazi csodára!!!!Olvastam valahol, a remény hal meg utoljára...és én remélek, egészen addig , amíg élek... Felemelõ érzés az álmok asszonyának lenni...de van ettõl még felemelõbb, és még élethûbb...mikor egy nõ a "valóság asszonya lesz"!!!! .....és kitavaszodott....virágba borultak a fák, az avar helyén üde , zöld fû van már....csicseregnek a madarak, és én megint arra az õszre gondolok, miközben arcomat mossa a májusi esõ.
    		 
     
     

    votre commentaire


    Suivre le flux RSS des articles de cette rubrique
    Suivre le flux RSS des commentaires de cette rubrique